(LO)W•E

Londonban találkoztam vele először, idén májusban. Két barátom mutatott be neki, akik régebbről ismerték már; és állították, hogy remek figura. Kedves, elbűvölő, szórakoztató; nagyon ragaszkodó és kíváncsi természet. Ami pedig a külsőt illeti: valódi unikum. Óriási szemeibe valóban egyből beleszerettem. Azóta várom, hogy végre eljöjjön a nagy nap, Budapestre érkezésének napja; hogy újra láthassam és egy kicsit közelebbről megismerhessem. Mióta újra találkoztunk, elválaszthatatlanok vagyunk.

A mellett, hogy bájos; igazi férfi módjára meg is tud védeni- már kétszer is előfordult, hogy egy óriási porvihar kellős közepén találtuk magunkat, de ő mindkétszer tudta, mi a teendő. Először egy elhagyott benzinkút épületében húztuk meg magunkat, másodjára pedig – ó igen! – otthonában kerestünk menedéket. Ez az otthon ugyanúgy különleges, mint a gazdája. Tele van zsúfolva mindenféle, elsőre felesleges kacatnak tűnő tárggyal. Mint elmesélte, munkája – bolygótakarítással foglalkozik – nem sok örömet tartogat számára, de egy előnyös oldala mindenképpen van: ami megtetszik neki, legyen az kertitörpe, Rubik-kocka, vagy karácsonyfaizzó; azt lelkiismeret-furdalás nélkül hazahozhatja konténerből átalakított kis zugába. Megfigyeltem, hogy – bár érzésem szerint nem tudja, mire használhatók – sok más mellett a kanalakat és a villákat is gyűjti. Már el is határoztam, hogy a fél éves évfordulónkra egy evőeszköz-készletet ajándékozok neki.

Az egyetlen téma, amiről nem szívesen beszél, a volt barátnője, egy bizonyos EVE nevű felderítőszonda; akivel három évig volt együtt. Mióta a lányt elcsábította tőle egy frissen kifejlesztett kenyérszeletelő prototípusa, felfedezőútjait csak egy kis bogárral tudja megosztani.

A régóta tartó egyedülléttel indokolta akcentusát is, amit – bár ő szégyelli előttem – én kifejezetten vonzónak találok.

Leginkább azonban kíváncsiságát és az ezzel együtt járó sokoldalúságot kedvelem. Nincs egyetlen együtt töltött percünk sem, ami unalmasan telik. Ez különösen azóta igaz, hogy elvitt magával a bolygójára, ahonnan most ezt a levelet is írom. Nem érezte jól magát az én bolygómon, az én városomban; azt mondta: túl tiszta, és zavarta, hogy egyfolytában megbámulják az utcán. Számomra nem volt áldozat elmenni vele oda, ahol ő él. Sőt, itt tényleg még sokkal izgalmasabb minden. Heti egyszer kirándulásokat teszünk a bolygón, megmutatja a legnagyobb szemét-felhőkarcolókat, amik egytől egyig az ő művei. Amíg ő dolgozik, én szép, vagy hasznos lim-lomok után kutatva a környéket járom. A legértékesebb leletem eddig az a film volt, amit minden nap meg kell nézni vele; annyira tetszenek neki a benne lévő táncos jelenetek. Meg is kért, hogy tanítsam meg táncolni; úgyhogy a legnagyobb vágyam most, hogy találjak egy jó nagy magnót és pár kazettát hozzá. Egyelőre egy fülhallgatós lejátszóig jutottam. Lelkesen gyakorol, és meglepően fejlődőképes.

A kiránduláson és a táncoláson kívül – hogy megőrizzük alakunkat – sokat sportolunk és játszunk. Nemrég meglepett egy szemétbálákból épített csúszdaparkkal, én pedig találtam neki egy hullahopp-karikát.

Mikor pedig két hónapja voltunk együtt, egy szemeteszsáknyi színes labdát kapott tőlem. Bár jó ötletnek tűnt, mégis ez volt az eddigi legkevésbé eltalált dolog, amit adtam neki. Egyáltalán nem értette, mi a jó abban, hogy golyókat dobálunk egymásnak. Számára élvezetesebbnek bizonyult valami egész mást kezdeni az ajándékommal:

Néha nem tartok vele, mikor préselni megy; hogy legyen időm kitakarítani a konténert; vagy hogy gondozzam a növényeket, amiket együtt ültettünk el a konténer melletti kis kertben. Az egyikből paradicsom lett, de sajnos nem tudtuk megkóstolni sem; mert labdának hitte a piros, gömb alakú zöldségeket, egyből magába pakolta és kockává préselte őket. Szakmai ártalom.

Minden este a kis kertben ülve nézzük a naplementét. Ő zenét hallgat és – hogy én se maradjak ki semmiből – énekli nekem, amit hall; közben pedig nézzük a paradicsomot, és várjuk, hogy újra termést hozzon.